Határtalanul 2018

HATÁRTALANUL KIRÁNDULÁS SZLOVÉNIÁBA

Az Emberi Erőforrások Minisztériumától A MÚLT KINCSEI ÉS A JELEN ÉRTÉKEI A MURAVIDÉKEN című sikeres pályázatunkra nyertünk 786 750 Ft-ot. Ebből négy csodálatos napot töltöttünk Szlovénia magyarlakta vidékein. Mielőtt útra keltünk volna, megtekintettük Noszlopon a helytörténeti gyűjteményt Czepek Béláné Gabi néni vezetésével, és a Kovácsműhelyt Szikra Sándor kalauzolásával. Így egy kis ízelítőt kaptunk a ránk váró látnivalókból, és össze tudtuk hasonlítani az itthoni használati tárgyakat a szlovéniaiakkal.

2018. május 8-án reggel izgatott csapat várt az iskola előtt, ahol gyorsan bepakoltunk a buszba, hogy minél hamarabb elindulhassunk. Így kelt útra 15 kíváncsi gyerek Fejes Gábor kollégám és jómagam vezetésével.

Első napunk nagy részét Lendván töltöttük. A kezdő állomásunk a 2015-ben épült Vinárium volt. A kilátóba 240 lépcső vezetett fel, de a lustábbja inkább az üvegfalú lifttel utazott a 42 méteres magasságba. Gyönyörű kilátás nyílt a magasból, négy országra is rápillanthattunk.

Innen fentről jól látszott a Szentháromság kápolna, ami a következő látnivalónk volt. Bogdán Marika néni ismertette a történetét, és megnézhettük Hadik Mihály várkapitány üvegkoporsóban kiállított múmiáját. A kápolna kriptájának levegője balzsamozás nélkül konzerválta a testet, amit kicsit borzongva szemléltünk.

Utána a lendvai várat vettük célba. Itt láthatók állandó kiállítások, mint például a kőtár, vagy a lepkegyűjtemény, amibe egészen belefeledkeztünk. Zala György emlékszobáját is megnéztük, aki a Hősök terének szobrait készítette. Az időszakos kiállítások közül fotókiállítás, szoborbemutató és a Herendi porcelángyár kiállítása volt láható. Szó szerint pincétől a padlásig bejártuk a várat. A sok látnivaló után  egy jót fagyiztunk.

 Azután tovább sétáltunk a Makovecz Imre tervezte kultúrotthon felé. Csodás építészeti megoldásait belülről is szemügyre vettük. Megkerestük a buszunkat, és a szállásunk felé vettük az irányt.

Hodoson nagy örömmel vettük birtokba az Ifjúsági Központot. Rövid osztozkodás után mindenki elfoglalta a fekhelyét, és elrendezkedett. Vacsora után lesétáltunk a Vidra tóhoz. Sajnos vidrát nem láttunk, de a csodás naplemente mindenért kárpótolt bennünket.

A második napot Dobronakon kezdtük az orchideafarmon. A trópusi kertben rengeteg gyönyörűséget láttunk. Hatalmasra nőtt szobanövények mindenhol, de olyan egzotikus növényeket is lehetett látni, mint például a bors, a kávé vagy a vanília. Persze mindenhol az orchideák, amerre néz az ember. Egy pillantást az üzemre is vethettünk, ahol a sok szép orchideát nevelgetik. Európa nagy részét ők látják el ezzel a virággal. Hát páran el is csábultunk, és vettünk magunknak, hogy otthon is gyönyörködhessünk benne.

Miután kibámészkodtuk magunkat a zöldben, a György-ház felé vettük az irányt. Most átépítés alatt van, de azért megcsodálhattuk az itt készített csuhéfigurákat, hímestojásokat és a művészien díszített mézeskalácsokat.

A nap következő állomása a Bakónaki-tó volt. Nem nagy kiterjedésű, de a fekvése miatt érdemes felkeresni. Körben erdő veszi körül, és megkerülni az árnyas fák alatt igazán nem tart sokáig. Persze a stégen is el lehet mélázni, figyelve a tavon úszó kacsákat. A tó mellett az erdő fái között egy energiapark található, ahol a kijelölt pontokon üldögélve jótékony energiákkal töltődhetünk fel. Persze aki nem hisz ebben, az is nyugodtan elbámészkodhat, hallgathatja a madárcsicsergést. Látnivaló is akad a lombok alatt, mégpedig a Szent Vid kápolna, és nem messze tőle a Szent Vid forrás, melynek csodatévő erőt is tulajdonítanak. Állítólag a látásra van jó hatással. Ittuk is szorgalmasan, de a szemüvegünket mégsem kellett eldobnunk. Talán nem olvastuk el pontosan a leírást, mert utólag kiderült, hogy a szemünket kellett volna megmosni vele. Bár hűsítő italnak sem volt rossz.

Kapornak felé vettük utunkat. A Skerlák-házban megnéztük a helytörténeti gyűjteményt, ahol talán a mini iskolapad tetszett a legjobban. Próbáltuk magunkat beleképzelni, de sehogy se ment. Talán sosem voltunk ennyire aprók! A Tündérkert a ház mellett található. Őshonos gyümölcsfákat gyűjtöttek ide. Nem régóta van meg, a kicsi fák még csak most kezdenek lombot növeszteni.

Kapornak után a hodosi vasútállomásra vitettük magunkat. Ez egy nevezetes épülete a falunak, sok képen látható. Megvártuk a vonat érkezését, majd gyalog folytattuk utunkat a szállásig. Szerencsére nem tévedt el senki, és a földutakon baktatva örömmel pillantottuk meg a fák között az Ifjúsági Központ épületét. A nap hátralévő részébe kézi, foci, kosárlabda, hintázás, bújócskázás is belefért.

A harmadik napunkat Nagytótlakon kezdtük. A falu határában, a rét közepén áll a Rotunda. Fazsindelyeivel, és kör alakjával nagyon bájos kis templom. Keblünkre is öleltük gyorsan! Egy-két ember hiányzott, hogy teljesen körbeérjük, de ezt is megoldottuk. Mellette egy temető van, ahova régen a falubelieket helyezték örök nyugalomra. Ma már nem használják, de nagyon szépen rendben tartják. Itt nyugszanak a Matzenau család sarjai is, kiknek egykori vadászkastélyát néztük meg következő állomásunkon, Pártosfalván. Sajnos, aki csodás kis palotát vár, az nagyot csalódik, hiszen az épületnek csak a falai állnak a fák között. Teteje rég beomlott, és az elmúlás érzése lengi körül. Mégis érdemes felkeresni, és elképzelni, hogy hogyan is élhettek itt korábban.

A szomorú helyszín után Berkeházára mentünk, a Császár vízimalomba. Érdekes helyzetben voltunk, mert a molnár bizony nem beszélt magyarul! Németül magyarázott nekünk, amit magyarul próbáltunk megfejteni. Voltak vicces helyzetek! A malom múzeumként is szolgál. Ennek megtekintése után finom süteménnyel és bodzaszörppel kínáltak bennünket.

Domonkosfára vezetett tovább utunk, ahol Jakosa Emerik megmutatta nekünk a Kalamár-házat, és a melléképületekben található helytörténeti gyűjteményt. A hatalmas cséplőgép nagy sikert aratott, de a fából készült kiságy és a régi babakocsi is nagyon tetszett. Utána a Szent Márton templomot néztük meg. Nem túl díszes, de talán az egyszerűségeben rejlik a szépsége. Egy zarándokút részét képezi, amely Szombathelytől Franciaországig húzódik. Itt is szívélyes vendéglátásban volt részünk, kaptunk sütit, pogácsát és üdítőt.

Emeriktől elköszönve Jánosfa felé kanyarodtunk. Kozič méhészt kerestük fel. Kiderült, hogy hosszú idő után minket fogadott először, mert a méhei nagyrészt elpusztultak valamilyen betegségben. A kaptárait is elégette, a télen készített újakat. Így nem tudtuk megnézni a kézzel festett előlapokat, ami a kaptárakat díszítette. Szerencsére azok megvannak, csak nem volt ideje felszerelni őket. A muraszombati iskolások festettek neki mézelő virágokat, hogy a méhek könnyebben megtalálják a helyüket. Szerencsére nem adja fel, és a sok kár ellenére még mindig méhészkedik. Nagyon jól beszél magyarul, és a méheiről órákig tudna mesélni! Van egy érdekes gyűjteménye is. Mindenféle dolgot összeszed a suszter szerszámaitól a méhészkellékeken, régi pénzeken keresztül régi iskolai masinákig. Kicsit zsúfolt, de így is érdekes. Talán a régi Commodore 64-es számítógép aratta a legnagyobb sikert. Ha már méhek, akkor méz is! Kaptunk kóstolót. Elmondhatom, hogy nagyon ügyesek a méhecskéi, mert nagyon jóízű mézet csináltak! Főleg a házi készítésű kenyérrel és süteménnyel volt igazán finom. Utána megnézhettük az állatkáit is. Simogathattunk nyuszit, tengerimalacot, a szemfülesek macskát is. Kecskéi is vannak, köztük egy hatalmas bakkecske is. Miután jól kibámészkodtuk magunkat, indultunk vissza a szállásra. A délutáni kézimeccset sajnos elmosta az eső, de azért volt, aki így is jót rohangált odakinn. Még szivárványt is láthattunk!

A negyedik napot sajnos esőben kezdtük. Márpedig az ember gyereke nem jár mindig a Hármashatárkőnél, így nem hagyhattuk ki ezt a programelemet! Az út az esőáztatta fák között így is gyönyörű volt, bár néhol kicsit meredeknek tűnt. Szerencsére épségben felértünk, bár kicsit bőrig ázva. Megkoszorúztuk a Hármashatárkövet, majd óvatosan visszaereszkedtünk a buszhoz.

Felsőlendvára érve az időjárás is megkönyörült rajtunk, és kicsit kisütött a nap. A vár régen volt 365 helyisége közül ma csak kevés látogatható, de akkor is impozáns építmény. Nem hiába ez Szlovénia legnagyobb vára! Néhány szobáját különböző témában rendezték be: kovácsműhely, fazekasműhely, lakószoba. Más helyiségekben házasságkötő terem és kiadó szobák kaptak helyet, és itt van a Goričko nemzeti park székhelye is, ehhez kapcsolódó kiállításokkal és interaktív játékokkal. A felsőlendvai sárkány meséjével is megismerkedhettünk az tárlatvezetés alatt. Folyamatosan újítják fel a várat, így várnak bennünket vissza, hátha mi találjuk meg a sárkány eldugott koronáját.

 Felsőlendva után Magyarország felé vettük az irányt. Itthon már nagyon vártak bennünket a családtagok. Kicsit furcsa érzés volt hazajönni, mert nagyon jól éreztük magunkat Szlovéniában, de azért jó volt már itthon lenni!

Négy napot együtt tölthetett az osztály, jókat játszottak, beszélgettünk, finomakat ettünk, szép helyeken jártunk, és nagyon kedves és vendégszerető emberekkel találkoztunk. Egy film címét tudnám idézni a négy nap zárásaként: Jöttünk, láttunk, VISSZAMENNÉNK!

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített megvalósítani ezt a fantasztikus kirándulást, de főleg az osztályomnak, a Noszlopi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola hetedikeseinek!!!

                                                                                                       Déri Bernadett

                                                                                                        osztályfőnök